GazdaságKiemelt

A Kormány újabb támogatási alapot indít, ezúttal a városi civil szervezetek megsegítésére

A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhettek.

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében a „civil közösségek tevékenységének támogatása” címmel 2020 júniusában megjelent pályázati felhívás forrást biztosított az 5000 fő vagy ez alatti lélekszámú településeken székhellyel rendelkező egyesületek és alapítványok számára. A pályázat sikere alapján és figyelembe véve a civil szervezetek igényeit, a Kormány újabb támogatási programot indít, ezúttal az 5000 fő lakosságszám feletti településeken működő civil szervezetek számára.

Megpályázható maximális összegek:

  • ingatlanberuházási, felújítástámogatás 8 millió forint,
  • gépjárműbeszerzési támogatás 5 millió forint,
  • eszközbeszerzési támogatás 4 millió forint
  • programszervezési támogatás 8 millió forint
  • civil szervezetek kommunikációs tevékenységének támogatása 15 millió forint

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:

2021. április 21. 8 óra 00 perc – 2021. május 21. 12 óra 00 perc

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében. A pályázó kizárólag egy pályázati kategóriára igényelhet támogatást. Több pályázó nem nyújthat be együttesen pályázatot.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el: www.bgazrt.hu
A pályázat elérhető még a https://civil.info.hu/ oldalon is.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close