KiemeltKitekintő

Egy Észak-Koreai menekült szerint az amerikai egyetemeken nagyobb agymosás folyik, mint Phenjanban

Az Észak-Koreából száműzött Yeonmi Park arról számolt be a Columbia Egyetemmel kapcsolatban, hogy az ottani oktatás simán lekörözi a volt-hazájában tapasztaltakat — írja a Daily Wire.

Park a Fox News-nak nyilatkozva elmondta, hogy az egyetemen végső soron agymosás folyik:

„Arra számítottam, hogy ha kifizetem azt a vagyont, amibe az egyetem kerül és ha ennyi időt és energiát fordítok rá, megtanulok majd egy és mást. Azonban sajnos az egyetem nem szól másról, mint hogy arra kényszerítenek, hogy úgy gondolkodj, ahogy ők akarják. Rájöttem, hogy ez őrület. Azt hittem, Amerika más, de annyi hasonlóságot láttam Észak-Koreában látottakkal, hogy komolyan aggódni kezdtem.”

Park elmondta, hogy Észak-Koreához hasonlóan a Columbia Egyetemen is szemtanúja volt a nyugatellenes hangulatnak. A beiratkozás alkalmával például az egyik tanár megfeddte, amiért kedveli a klasszikus irodalmat.

„Mondtam, hogy szeretem ezeket a könyveket, azt hittem, hogy ez jó dolog” – mesélte Park, aki hozzátette, hogy a Columbián azt tanították neki, hogy „a nagy írók »gyarmati gondolkodásmóddal rendelkeznek és rasszisták« voltak.”

Yeonmi Park

Amikor a gendersemleges névmásokról és az angol nyelv manipulálásáról volt szó, Park ismét értetlenül állt:

„Az angol a harmadik nyelvem. Felnőttként tanultam meg. Azt magyarázták, hogy helytelen az »ő« személyes névmás használata, helyette sokkal jobb az »őket« kell használni, mert ezzel nem sértem senki nemiségét. Ennyire még Észak-Korea sem bolondult meg.

Egy idő után Park feladta, hogy vitatkozzon a professzorokkal, és „megtanulta, hogyan kell csak hallgatni” azért, hogy megszerezze diplomáját.

„Mivel átéltem az elnyomást, tudom, hogy néz ki” – mondta. „Az amerikai nagyvárosi fiatalok folyton azt hajtogatják, hogy el vannak elnyomva és hogy mennyi igazságtalanságot tapasztalnak. Közben fogalmuk sincs mekkora szabadságot élveznek”- tette hozzá.

„Észak-Koreában azt hittem, hogy a Vezető, Kim Dzsongun éhezik, pedig ő a legkövérebb fickó az országban. Aztán valaki mutatott nekem egy fényképet, és azt mondta: »Nézd már meg milyen kövér, míg mások milyen vékonyak«. Akkor vettem észre, hogy teljesen kiölték belőlem a kritikai gondolkodást. Ez történik ma Amerikában is az egyetemeken” – fogalmazott Park.

neokohn.hu

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close