KiemeltKultúra

A bajai Rábl Színpad társulata nyerte a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

A bajai Rábl Színpad előadása nyerte el a hetedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját.

A baja társulat a Rém hangosan és irtó közel című kamaradrámáját adta elő a komlói fesztiválon, a művet színpadra állító Dely Géza pedig a legjobb rendezőnek járó díjat érdemelte ki, míg alakításáért Szemesi Csengét a legjobb női főszereplő díjban részesítették.

A KASZT-on a második helyet a komlói Súgólyuk Színház Gene Stone – Ray Cooney: Miért nem marad reggelire? című vígjátéka nyerte, míg a harmadik lett a Vasvári Játékszín Csengey Dénes: A Tejút lovasa című monodrámája. A komlói társulat színésze, Fehér Attila kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, Barbarics Diána pedig a legjobb női mellékszereplő címet érdemelte ki. A legjobb férfi mellékszereplő Balogh Mihály, a székesfehérvári Szabad Színház tagja lett, aki Háy János A lány, aki hozott lélekből dolgozott című darabjában játszott.
A színészi különdíjat Bajor János a Vasvári Játékszín főszereplője kapta meg.

A szervezők arra is kitértek, hogy a találkozó keretében minősítéseket szerezhettek a társulatok, így a vasárnapi díjátadón arany minősítést érdemelt a komlói Súgólyuk Színház vígjátéka, ezüstöt a Vasvári Társulat produkciója, valamint a komlói Tizenegy több, mint tizenhárom című pódiumjátéka. Bronzot ért a székesfehérvári Szabad Színház A lány, aki hozott lélekből dolgozott című darabja.

Az idei november 4. és 7. között rendezett fesztivál produkcióit a – Pataki András Jászai-díjas rendező, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, Molnár Anikó és Papp Attila színművészek alkotta – szakmai zsűri értékelte.

Pataki András a fesztivál igazgatója kiemelte: nehéz volt megrendezni a fesztivált, hiszen a világjárvány miatt a csoportok kevesebbet tudtak dolgozni, próbálni, előadásokat színpadra állítani, azokat utaztatni. A korábbi évek ötödéből válogathattak csak, viszont jelentős szakmai kompromisszumokat nem kellett kötniük, így a minőség és a színvonal megmaradt.

A rendezvény fővédnöke Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kulturális alapellátásért felelős miniszeri biztos kiemelte: a hat éve elindult kormányzati program keretében az ország sok pontján teremtenek esélyt arra, hogy az emberek életminősége a kultúra által javuljon.

Komló polgármestere Poliocs József úgy vélekedett a vasárnapi gálán, hogy a közönség érzékelhető óvatosságát ellenére a nézők várakozásain felül látogatták a fesztivált, ami azt is mutatja, Komlón igény van a minőségi kultúrára.

MTI

A címlapkép csak illusztráció! Forrás: Rábl Színpad Facebook oldala

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close