
Pécs belvárosában egyre kevesebb helyen tudják a kutyatartók kedvenceiket sétáltatni. Éppen ezért elindult egy kezdeményezés, mely azt szorgalmazta, hogy a belvárosban is létesüljön egy igényes kutyafuttató. Úgy tűnik, hogy a baloldali városvezetés ismét nem a pécsiek érdekeit nézi, és elutasították az ötletet – nyilatkozta Kővári János önkormányzati képviselő.
Márciusban indult az a kezdeményezés, amely azt a célt szolgálta, hogy Pécs belvárosában is legyen egy kutyafuttató, hiszen a jelenlegi körülmények nem biztosítják a kutyák szabadon engedésének feltételeit.
Ezért sajnos folyamatos konfliktusforrást jelent a belvárosi kutyafuttató hiánya, ráadásul egyre több helyen táblával jelzik, hogy még pórázon sem szabad sétáltatni a kis kedvenceket. Pár hónappal ezelőtt még közel 300 kutyatulajdonos állt ki a belvárosi kutyafuttató létesítésének ötlete mellett.
Mivel a pécsi kutyatulajdonosok többsége üdvözölte az elképzelést, ezért Kővári János, az ÖPE elnöke a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elé terjesztette az ügyet, azonban a baloldali többségű tagság – Sík László (MSZP), Ágoston Andrea (Párbeszéd), Fürj Csaba(Jobbik), Siposné Bikali Éva(DK) – a mai ülésen elutasította a tervezetet, szerintük ugyanis felesleges egy kutyafuttató a belvárosban.
Kővári János, aki a bizottság tagjaként támogatta a kutyafuttató létrehozását, egy facebook bejegyzésben fejezte ki csalódottságát a baloldali városvezetés tagjainak döntése kapcsán:
„A bizottságon elmondtam, hogy az elmúlt hónapokban többször egyeztettük a kutyásokkal, a Műemlékvédelmi Hatósággal, a BIOKOM-mal és a telekszomszédokkal a helyszíneket, s ezek közül az Északi Várfalsétányt valamennyien elfogadták. Ennek ellenére nem támogatta a bizottság. Ez a belvárosi polgárok kérésének semmibevétele pusztán azért, hogy bosszút álljanak a szavazókon, mert itt a többség nem az ő jelöltjüket támogatta! Ez elfogadhatatlan!” – kommentálta a képviselő.
Úgy tűnik, hogy kutyafuttatók tekintetében a pécsi városvezetés rendre figyelmen kívül hagyja az érintett gazdik véleményét, majd hibát hibára halmozva kénytelen magyarázkodni.
Nemrégiben adtunk hírt róla, hogy sikerrel zárult annak a Málomi Kutyafuttatónak a megmentése, mely a vagyonhasznosító eladási listáján szerepelt. A sikeres mentőakciót követően Kővári Jánost helyi civilek keresték fel, hogy végleges megoldást találjanak a Málomi Kutyafuttató védelmére, ami azt jelenti, hogy amíg Pécsett egyes kutyafuttatók a megmaradásért küzdenek, addig új belvárosi kutyafuttató létesítését pedig nem támogatja a baloldali önkormányzat.
Fotó: Kővári János facebook oldaláról