GazdaságKiemelt

A fenntartható fejlesztési tervekről tárgyalt Kővári János és Ruzsa Csaba

A város egész területére kiterjedő fejlesztési projektekről tárgyalt a két politikus pénteken a pécsi Városházán.

Kővári János a Baranya Megyei Önkormányzat fenntartható városfejlesztési biztosaként Ruzsa Csaba alpolgármesterrel folytatott tárgyalásokat a város fejlesztési projektjeivel kapcsolatban a pécsi városházán.

„Megyei fejlesztési biztosként azt a feladatot kaptam Baranya megyétől, hogy Pécs városával, Moháccsal, Komlóval egyeztessek a projektekről, hiszen ezek a városok a megyében, akiknek fenntartható városfejlesztési programokat kell előállítani.” – mondta Kővári János.

Mohács és Komló polgármestereivel már korábban egyeztetett a képviselő, pénteken először sikerült összeülni Ruzsa Csaba alpolgármesterrel, hogy áttekintsék a 22 milliárd forintnyi fejlesztési forrásnak a lehetséges felhasználását.

Az eredeti tervek szerint csak 8 milliárd forint állt volna rendelkezésre a projektek megvalósítására, ám az összeget sikerült 22 milliárd forintra felemelni. Ez az összeg a TOP – Területi- és Operatív Programokra vonatkozik, de ezen kívül más támogatási forrásokra is pályázhat majd a város.

„Összefoglalva azt mondhatom, hogy ez egy tartalmas fejlesztési egyeztetés volt és kölcsönösen megállapodtunk abban, hogy mivel felgyorsulnak a pályázati lehetőségek, ezért fel kell gyorsítani azt a folyamatot, ami az előkészítést illeti. Korábban jeleztük, hogy kicsit lassúak az előkészítési folyamatok, de most még a 23. órában még ideje van befejezni” – mondta a megyei biztos, majd hozzátette, hogy a folyamatok gyors elvégzése érdekében felajánlotta a segítségét.

A tárgyalás során a két félnek sikerült megegyeznie abban, hogy ezek a fejlesztések az egész város területére vonatkozzanak, tehát ne csak a belvárosban, vagy a Mecsek-oldalban, de akár a keleti városrészben, Kertvárosban és Uránvárosban is valósuljanak meg olyan nagyszabású fejlesztési projektek, amelyek a helyi közösség életét segíti.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close