
2022. június 29-én lezárásra kerül az a projekt, amely a fejlesztő nevelés-oktatásban résztvevő gyermekek számára nyújtott segítséget.
A Kerek Világ Általános Iskolában, a 2021-es év első felében a pandémia miatt elrendelt kényszerleállás miatt, csak korlátozott számban tudtak az állatasszisztált terápiák megvalósulni. A májusi kezdés után, – a gyerekek nagy örömére – igyekeztek lehetőségeikhez mérten a terápiák számát növelni. Az EFOP-3.1.6-16-2017-00007 „A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése a KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY iskolájának szakmai fejlesztésével” c. pályázat keretében megvalósuló terápiás foglalkozásokat az idei tanév végégig tudják a fejlesztő-nevelés oktatásban résztvevő tanulóinknak biztosítani, mivel a projekt 2022. július 29-én lezárásra kerül.
Az alábbiakban összegyűjtött szülői vélemények is azt tükrözik, hogy milyen sok szempontból lényegesek a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek számára ezek a lovas- és kutyaterápiás alkalmak:
„Kisfiam 12 éves, súlyos értelmi sérült, autista. 6 éve jár a Kerek Világ Általános Iskola fejlesztő iskolai csoportjába.Érzelmeit nem igazán fejezi ki, állatok iránt nem mutat érdeklődést viszont, a lovakat nagyon szereti. Nagyon örültem, hogy az iskolában lehetőség nyílt lovas terápiára. Mikor meglátja a lovakat boldogság, öröm, mosoly ül az arcára. Rohan, hogy ráülhessen ami nála nagy szó, mert nem egy mozgékony gyermek! A foglalkozás alatt végig mosolyog, látszik mennyire élvezi, ha lehetne egész nap a pacin ülne… Mérgelődik is, ha le kell szállnia!
Nagyon sajnálom, hogy szeptembertől nem lesz már alkalom a lovas terápiára! Az olyan gyermekek számára mint a kisfiam, – akiknek a pacizás egy igazi nagy boldogság – nagyon jó lenne ha továbbra is lenne mód lovagolni az iskolában!”
(12 éves fejlesztő nevelés-oktatásban részesülő kisfiú édesanyja)
„Sajnálattal hallom, hogy ez a tanév lesz az utolsó szezon a lovaglásban és a kutyaterápiában. Máténak sokat segített az állatok közelsége. Ő alapvetően irtózik minden „szőrös” érintésétől, de amióta lovagol, illetve a kutyusok jöttek nagyban javult a tűrőképessége. A lovakat már kimondottan megszerette és sikongatott mikor mondtam neki, hogy jönnek a pacik.
Nagyon jó volna, ha lenne rá mód hogy ez a fajta terápia megmaradjon… Szerintem minden kisgyereknek fontos lenne az állatok közelsége, hiszen más úton nem mindenkinek van lehetősége a lovaglásra illetve a kutyusok közelségére…”
(8 éves fejlesztő nevelés-oktatásban részesülő kisfiú édesanyja)
„Kislányom, Hanna 11 éves, 5. éve jár a Kerek Világ Általános Iskolába.
Nagy örömmel fogadtuk anno, hogy pályázati kereteken belül lovas és kutyás terápia is lesz az iskolában. Mindkét foglalkozást nagyon szereti Hanna, de azokon a napokon, amikor a lovak jönnek, könnyebben indul a reggel. Azzal tudom motiválni a kislányomat, hogy mondom neki, hogy ma lovagolhat. Ez nagyon nagy öröm számára. Ha lehetőség van még egy rövid lovaglásra, Ő biztosan “sorban áll” egy extra alkalomért…
Alig várjuk, hogy tavasszal újra lóra pattanjon. …Addig viszont szeretgetheti a kutyusokat.”
(11 éves fejlesztő nevelés-oktatásban részesülő kislány édesanyja)
“Nagyon hasznosnak érzem a lovas- illetve a kutyaterápiás foglalkozást, mert Bernát sokkal jobban megszerette az állatokat. Sokkal bátrabb lett a kommunikációban, a gyerekekkel való játékban. Nyitott, jókedvű kisfiú, szereti az embereket. Azt gondolom Bernát fejlődését nagyban segíti az állatokkal való foglalkozás!
Bízom benne, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk ilyen fajta terápiában részesülnünk!”
(7 éves fejlesztő nevelés-oktatásban részesülő kisfiú édesanyja)
A Kerek Világ Alapítvány közleménye és címlapképe