ÉletmódKiemelt

A szülői tréningek is folytatódtak a Kerek Világ Alapítvánnyal

A pécsi Kerek Világ Alapítvány az idei évben is folytatta a sérült gyermekeket nevelő szülők számára szervezett szülői tréninget, amely előadás-sorozatával támogatást nyújtott a szakemberek és a szülők közötti hatékony együttműködéshez és a szülői kompetenciák fejlesztéséhez.

A foglalkozásokon gyógypedagógusok tartottak előadásokat, melyeket beszélgetés követett, ahol a szülők kérdéseket tehettek fel a szakembereknek és egymásnak is hasznos információkat adhattak át.

Robotka Orsolya szülő elmondta, hogy hasznosnak tartja a programot, több előadáson is részt vett. Ő egy tizenhat éves autista fiút nevel, aki a Kerek Világ Általános Iskolában fejlesztő nevelés-oktatás keretében tanul. A szülői tréning alkalmain szívesen találkozik más szülőkkel, elfogadja a szakemberektől és a szülőtársaktól kapott tanácsokat. Több téma is elnyerte a tetszését, például a szülők és a szakemberek közötti hatékony kommunikáció, mert fontosnak tartja, hogy ez jól működjön. Gyermeke otthoni fejlesztéséhez is sok segítséget kapott, ezeket hasznosítani tudja. Bízik benne, hogy a program tovább folytatódik, hiszen még sok minden iránt érdeklődik, például szívesen fogadna tanácsokat a szakemberektől, hogy hogy tudná gyermekét nagyobb önállóságra nevelni.

Az előadások tematikájának összeállítására az előzetesen felmért szülői igények alapján került sor és a jövőben is ez a terv.  Az alapítvány fontosnak tartja, hogy a különleges szükségletekkel rendelkező gyermekek neveléséhez minden segítséget megadjon az érintett szülőknek. A program lebonyolítására az EFOP- 3.1.6-16-2017-00007-es azonosítószámú „ A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése a KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY iskolájának szakmai fejlesztésével” című pályázat adott lehetőséget.

 

Kerek Világ Alapítvány közleménye és címlapképe

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close