
Teljesen megújult a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club műfüves futballpályája; 65 millió forintos – TAO-forrásból megvalósult – fejlesztés ünnepélyes átadását szombaton tartották.
A PEAC 15 szakosztályában összesen több mint ezren sportolnak, az óvodásoktól a szeniorokig. A labdarúgó-szakosztály, amely a megújult, világítással is rendelkező pályát birtokba veheti, összesen 136 utánpótláskorú és közel 40 felnőtt sportolót foglalkoztat.
Ács Pongrác, a PEAC elnöke az eseményen elmondta: a pécsi egyetemi sport és az egyesület 2023-ban ünnepli fennállásának százéves jubileumát, és az alkalomra készülve további fejlesztéseket terveznek. Mindezek keretében a klub pécsi, Stadion utcai telephelyén a „Sport Sziget” koncepció megvalósításának részeként – a szakszövetség 132 millió forintos támogatásával – fejlesztik a birkózótermet, a szombaton átadott, Verseny utcai műfüves pálya közelében pedig kézilabdacsarnok építése indulhat meg a jövő év tavaszán.
A műfüves pályát a PEAC-Pécsvárad megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzéssel avatták fel.
A kiemelt vidéki sportegyesületi címmel bíró klubnál az elmúlt hónapokban is történtek fejlesztése, például a közelmúltban adtak át egy új asztalitenisz termet is.
MTI
Címlapkép: PTE