
A Kamaraszínház színpadán ősbemutatóra, a Nagyszínházban pedig egy rockballada debütálására ülhetnek be az érdeklődők.
A hétvégén kettős premiert tartanak a Pécsi Nemzeti Színházban: október 22-én A HÍD (Error) című darab ősbemutatóját láthatják az érdeklődők a Kamaraszínházban, október 23-án pedig a Kőműves Kelemen című rockballada debütál a Nagyszínházban.
A HÍD (Error) főszereplője két építész, akik egykor egyetemi csoporttársak voltak, most pedig ugyanarra az állásra akarják felvetetni a fiaikat. Amikor végül szembekerülnek egymással, elszabadul a pokol. A színdarab a pályakezdők elhelyezkedési nehézségeiről és az idősek egzisztenciális harcáról, vagy családon belüli kiszolgáltatottságról egyaránt szól. Egy olyan világban zajlik, ahol az elsődleges szempont a győzelemnek az a fajtája, amely kizárólag az ellenfél megsemmisítését tekinti végleges győzelemnek. Funk István (aki saját ötletéből, valamit a színészi improvizációk felhasználásából írta a darabot) rendezése az örökölt sorsokról, a fair play és az egyre durvuló protekcionista világról, karrierharcról szól, mely nem kíméli a környezetét sem. Mert ahol harc dúl, ott a nyertesek és vesztesek mellett ártatlan áldozatok is lesznek. Az előadás a pandémia idején készült, a színház történetében az első online közvetítés volt, és most végre élőben láthatja a közönség. A színdarab ősbemutatójára 2021. október 22-én 19 órakor kerül sor a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában.

Fotó: Körtvélyesi László/ Pécsi Nemzeti Színház
A Kőműves Kelemen, mely a Nagyszínházban kerül bemutatásra október 23-án 19 órakor, Szörényi Levente és Bródy János rockballadája. Sarkadi Imre befejezetlen művét zenész színpadra Ivánka Csaba dolgozta át, rendezője pedig a Jászai Mari-díjas, Érdemes művész Nagy Viktor. A Déva várát építő kőművesekről szóló közismert népballada a Sarkadi-mű alapja, melyet 1981-ben a Szörényi-Bródy páros álmodott a színpadra. A rockballada a Pesti Színházban az ősbemutatást követően rendszeres, nagysikerű előadása a magyar színházat repertoárjának. A sok variációban jegyzett történet Déva várának építését meséli el, melynek falai, a hiedelem szerint csak akkor maradhat állva, ha egy asszony hamvaival erősítik meg, vagy testét befalazzák. Kőműves Kelemen legdrágább kincsét, a feleségét áldozza fel erre a célra.
Az előadás a főszereplő, Kőműves Kelemen vitatható hitvallását mutatja be, miközben ismerős dallamok csendülnek fel az előadás során, Vincze Balázs koreográfiai kíséretében.
Forrás: Deszkavízió
Címlapkép: Jelenet a Kőműves Kelemen című előadásból Mihály László/Pécsi Nemzeti Színház