EgyébKiemelt

Együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem és az MVM Energetika Zrt.

Együttműködési megállapodást kötött az oktatómunka, a szakemberképzés és a végző hallgatók elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében a Pécsi Tudományegyetem és az MVM Energetika Zrt.

A vállalat és az egyetem évek óta zajló együttműködése új szintre emelkedett a megállapodás révén. A megállapodás értelmében az MVM profiljában illeszkedő képzési programokat támogat, segíti a PTE tanszékeinek és laborjainak munkáját, emellett szalmai gyakorlati lehetőséget biztosít a hallgatók számára. Az oktatói utánpótlás biztosításában, a hallgatók munkaerőpiaci elhelyezkedési esélyeinek javításában is részt vesz az MVM, míg a társaság mögött álló cégcsoport lehetőséget teremt egyetemi oktatók és kutatók ipari, nagyüzemi tapasztalatszerzésére is.

A kontraktus alapján a PTE az MVM szakmai támogatására számíthat az intézmény energiahatékonysági stratégiájának megvalósításában, valamint a körforgásos gazdaság elveihez illeszkedő, intézményi és piaci szereplők számára biztosított egyetemi háttér megteremtésében is. A szerződésben a felek rögzítették, hogy a jövőben „közösen tesznek a Nemzeti Energiastratégia és a Nemzeti Energia- és Klímaterv stratégiai elképzelések irányainak hatékony betartására és alkalmazásának elősegítése, továbbá a környezetbarát energiaforrások minél szélesebb körben történő elterjedése érdekében” is.

MTI

Címlapkép: PTE

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close