
A kormányzat a következő napokban várható kánikula miatt életbe léptette a “vörös kódot”, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Fülöp Attila közölte: az intézkedés hétfőn 8 órakor lépett érvénybe és előreláthatólag e hét csütörtök 20 óráig tart. A speciális eljárásrend bevezetésére azután került sor, hogy az országos tisztifőorvos hőségriadót rendelt el, mert az elkövetkező napokban 27 fok fölé emelkedik a napi átlaghőmérséklet – tette hozzá.
A politikus elmondta: a “vörös kód” a szociális intézményekre vonatkozó intézkedéseken túl figyelmeztetést jelent a teljes szociális ellátórendszernek, a nappali ellátóknak és a szociális munkát végzőknek, valamint figyelemfelhívás a társadalomnak.
Fülöp Attila azt kérte, ha bárki a hőség miatt bajba jutott embert lát a környezetében, értesítse az országos diszpécserszolgálatot, amelynek elérhetősége megtalálható a kormány.hu weboldalon, illetve a közösségi média kormányzati oldalain.
Az államtitkár arról is szólt, hogy a hajléktalanellátó-rendszer kihasználtsága jelenleg országosan 63 százalékos, a fővárosban pedig 52 százalékos. Van tehát szabad hely a hajléktanszállókon, ezért arra kérte az érintetteket, hogy vegyék igénybe a szolgáltatást.
MÁV, Volánbusz: vizet osztanak a nagyobb vasútállomásokon és buszpályaudvarokon
A hőségriasztás ideje alatt – hétfőtől 10 és 17 óra között – a budapesti fejpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon ásványvizet biztosít utasainak a MÁV Zrt.; a Volánbusz a munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmú buszpályaudvarokon oszt vizet.
A vasúttársaság azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Budapesten a Nyugati, a Keleti, a Déli pályaudvaron, továbbá vidéken a miskolci, debreceni, nyíregyházi, békéscsabai, szegedi, kecskeméti, szolnoki, győri, pécsi, nagykanizsai, siófoki, fonyódi, tapolcai, veszprémi, zalaegerszegi és a celldömölki állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozók.
A Volánbusz 12 és 14 óra között a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbusz-állomásokon ásványvizet oszt: Békéscsabán, Budapesten a Népliget autóbusz-állomáson, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen – áll a közleményben.
MTI
Címlapkép: MTI/Soós Lajos