
A sportolói edzésmunka fejlesztésébe építhető eredmények születtek és infrastrukturális beruházások készültek el a Pécsi Tudományegyetem vezetésével több mint négy éven át zajló, 1,4 milliárd forintos program részeként.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program segítségével megvalósított együttműködés során a pécsi egyetem egészségtudományi karának vezetésével alakult konzorcium a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen állított össze javaslatokat az egészség és a sportteljesítmény területén.
A mintegy négy és fél évig tartó projekt keretében a Pécsi Tudományegyetemen sportdiagnosztikai labort alakítottak ki, amelyen több mint félezer sportoló terheléses vizsgálatát tudták elvégezni. Az eredményeket beépítették a sportolói edzésmunka fejlesztésébe, így az élsportolók esetében az ismételt mérésekkel folyamatos monitorozás lehetősége nyílt meg.
A program részeként egy nagy pontosságú 3D testszkennert is fejlesztettek a Pécsi Tudományegyetemen, az eszközzel pedig több mint ezer gyermek vázrendszerét, mozgásszervi elváltozásait vizsgálták meg.
A projekt során elvégzett kutatások során olyan molekulákat is meghatároztak, amelyek befolyásolhatják a szívműködést, szívritmuszavarra hajlamosítanak, vagy a szívizom összehúzó erejét fokozzák.
A Debreceni Egyetem a sportolók és au edzők viselkedésmintázatát, a Szegedi Tudományegyetem a szívritmuszavarokra hajlamosító tényezőket vizsgálta.
Ács Pongrác, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának dékánja, a projekt szakmai vezetője elmondta, hogy a munka a továbbiakban egy tématerületi kiválósági programban folytatódik, és beépül a Pécsi Tudományegyetem „Technológiai és Innovációs Park” fejlesztéseibe, továbbá a program elemeire lakossági szolgáltatás is épül a jövőben.
MTI