ÉletmódKiemelt

Ezer négyzetméteres épületben, ultramodern körülmények között gyógyulhatnak a pszichiátria beteg gyerekek Pécsett

Átadták a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának új gyermek- és ifjúságpszichiátriai épületét.

Az 1,2 milliárd forintból megvalósult beruházás során az eddigi 15 ágyas egység helyett egy önálló, 25 ágyas gyermekpszichiátriai részleget alakítottak ki. A beruházás több, mint százmillió forint értékben eszközbeszerzést is magában foglalt. Többek között művészetterápiás helyiséget is kialakítanak, hogy a legmodernebb eszközökkel tudják gyógyítani a gyermek-, és főként serdülőkorú pszichiátriai betegeket a pécsi klinikán. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere az átadón elmondta „egy ország minőségét meghatározza, hogy mennyit foglalkoznak a jövőjével”.

Az ünnepélyes átadón köszöntőt mondott Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ elnöke, Hoppál Péter országgyűlési képviselő, és Kővári János, Baranya megye fenntartható városfejlesztésért felelős biztosa

Kővári János beszédében a gyermekek fontosságát hangsúlyozta, az elmúlt hónapokban Pécsett megvalósult több mint 10 milliárdos egészségügyi fejlesztések jó példái annak, hogy a kormány minden erejével az élet védelme mellett dolgozik, mondta a politikus.

Az átadó után letették a gyermekklinika sürgősségi ellátójának alapkövét is. A klinika kiemelt beruházása során új, korszerű műtőblokk épül, melyben három ultramodern műtőt alakítanak ki. A gyermeksebészeti osztály is átalakul, nagyobb és modernebb, gyermekbarát kórtermek épülnek a baleseti sérült, a sebészeti és a fül-orr-gégészeti betegek számára.

A PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika a Dél-dunántúli régió legmagasabb szintű ellátóhelye, ahol mintegy 3500 sürgős betegfelvétel és műtéti beavatkozás történik évente, és közel 40 ezer gyermeket látnak el a sebészeti, fülészeti és sürgősségi járóbeteg rendeléseken.

 

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának közleménye és címlapképe

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close