KiemeltKultúra

Filmkritika: Venom 2 Vérontó

Venom második felvonása sikeresen alulmúlta az első rész gyatra minőségét. Fájóan egyszerű és buta a története. Fordulatoktól és kreatív akciótól mentes, állandóan vicceskedni próbáló tragikomédia lett mai tesztünk alanya, a Venom 2 Vérontó.

Szajkó Gábor írása

Erről van szó:

Eddie és Venom együtt próbálják lelakni Eddie lakását és beindítani a megfeneklett karrierjét. A hírhedt sorozatgyilkos Cletus Kasady körüli nyomozás és riport ad is egy kis löketet Eddie szekerének, bár a magánélete még romokban. Nem egyszerű visszahódítani az imádott nőt, ha egy idegen parazitával osztozol a testeden. Persze sok mindenben nem értenek egyet Venomék az együttélés során, ez okoz pár vicces konfliktust köztük, melyeknek a hangulata inkább emlékeztet nyolcvanas évekbeli szitkoméra, mint tizennyolcas karikás akció sci-fire.

Miközben Venomék egymással civakodnak, Cletus szövetkezik Vérontóval, és megpróbálnak jó sok kalamajkát és felfordulást okozni a bosszú nevében, amit nyilván hőseinknek kell majd megakadályozni.

Karakterek:

Ahogyan az előzményfilmben, most is Tom Hardy a főszereplő, aki megeleveníti Eddie Brockot, a motor fetisiszta riportert és Venomot, az agy és csoki diétán élő szimbiótát. A 2018-as Venom Tom Hardy karizmája miatt lett felül értékelve, ami nélkül bele se merek gondolni mi lett volna abból a moziból. Most ez sem mentette meg a filmet. Sajnos Mr. Hardy jelenetei nagyon erőtlenek, így a karizmatikus színész sem tudja érdekessé tenni a karaktert. Venomként még fájóbb az a töketlenség, amit az elviekben “badass” földönkívüli csinál a filmben.

A film másik húzó neve nem más, mint Woody Harrelson, aki Venom és Eddie ellenfeleit Vérontót és Cletus Kasadyt formálhatta meg. Woody Harrelsonnak a tekintetében látszanak a texasi mentál démonok, ezért is teljesíthet olyan jól, akárhányszor őrültet vagy szélsőséges karaktert kell hoznia. Szinte mindig hibátlan minden szerepben, legnagyobb sajnálatomra Cletus és Vérontó még Venomnál is töketlenebb lett. Amikor Woody játéka hozzáadna egy kis értéket a filmhez, rögtön jön egy orbitális baromság, ami tönkreteszi az amúgy is vékonyka illúzióját a filmnek.

Anne (MIchelle Wiliams) speaks to Eddie (Tom Hardy) in the interview room in Columbia Pictures’ VENOM: LET THERE BE CARNAGE.

Miért jó?

A mindössze 97 perces játékidejével nem vesz el senki életéből túl sokat ez a filmnek csúfolt csalódás-halmaz.

Miért nem jó?

A Venom 2. Vérontó egy rendkívül buta film. Logikának és valódi emberi reakciónak nyoma sincs a történetben. Sem az emberek, sem a szimbióták nem úgy viselkednek, ahogy az elvárható, vagy logikus lenne. A rendőrség jelenléte fölösleges, még akkor is, ha Mulligan nyomozó állandóan reflektorfényben szeretne lenni.

Akciójelenet alig van az amúgy akció sci-fiként bemutatott filmben. A végső “nagy” összecsapás kiábrándító és zavaros. Akit a látvány és a csihi-puhi ígérete csal be a moziba, az jó eséllyel csalódottan fog távozni.

Vannak a filmben mellékszereplők is, köztük két hölgy. Michelle Williams, aki Anne Weying megformálásáért vehette fel a fizetését, amit nem érdemelt meg, hacsak a szerződésében nem volt egy olyan kritérium, hogy még sokkal unalmasabban kell előadni a szerepet, mint ahogy az első részben tette.

A másik hölgy, aki “fontos” szerepet kapott ebben a csodában, az  Naomie Harris. Őt érte a megtiszteltetés, hogy megformálhatta Shrieket. Shriek egy veszélyes mutáns, aki egy szigorúan őrzött létesítményben beleszeret a sorozatgyilkos Kasadybe. Egy pocsék és kidolgozatlan romantikus szál köti össze a bárgyú vigyorú Shrieket a sótlan Kasadyvel, ami rendszeresen kizökkentett a filmélményből.

Végezetül:

Abban az esetben, ha nem közönségtalálkozó alkalmával néztem volna a filmet, akkor semmi pozitívat nem tudtam volna ehhez a mozizáshoz kapcsolni. Így szerencsére volt lehetőségem Szirmai Gergely és a nézőközönség eszmecseréjét meghallgatni a filmről. Tanulságos és izgalmas élmény volt, sokkal-sokkal érdekesebb mint a teszt témájául szolgáló Venom 2. Vérontó, amit jó szívvel nem merek ajánlani senkinek.

Az Uránia mozi műsora jegyfoglalási lehetőséggel ide klikkelve érhető el.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close