
A tél előtt mindig izgalmas kérdésként szereplő nemzetközi gázszállítási szerződések kiválóan sikerültek: a magyar kormány 10+5 évre kötött megállapodást a gázszállításról. Ennek köszönhetően a hazai fogyasztók továbbra is a legkevesebb gázszámlát fogják fizetni egész Európában.
Keddi ülésén a kormány az aktuális gazdasági helyzetről tárgyalt. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint olyan forgatókönyv nem lehetséges, ami azt mutatná, hogy az ország ne érné el az éves 5,5 százalékos gazdasági növekedést.
A visszatérítés értékhatára a 2020. decemberi, a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott, teljes munkaidőben alkalmazásban állókra vonatkozó nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset tizenkétszerese – közölte.
„Azt tudjuk mondani a Pénzügyminisztérium tegnapi számai alapján, hogy a növekedés az 5,5 százalékot biztosan meg fogja haladni, de akár a 7,5 százalékot is elérheti” – mondta.
Hozzátette: ebből az következik, hogy minden 18 év alatti gyermeket, illetve iskolába járó gyermeket nevelő család mindkét szülője vissza fogja kapni az átlagjövedelem szintjéig a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját. Ezt az államkincstár visszafizeti a jövő év elején.
A legolcsóbb gáz Európában Magyarországon lesz
A kormány meghallgatta a külügyminisztérium beszámolóját a gázmegállapodásról. A magyar kormány 10+5 évre kötött megállapodást a gázszállításról. Ennek köszönhetően a fogyasztók továbbra is a legkevesebb gázszámlát fogják fizetni egész Európában. A megállapodás jelentősége azért is kiemelkedő, mivel az energiárak többéves csúcsot értek el.
Évi 4,5 milliárd köbméternyi gáz érkezik a déli és az osztrák útvonalon.
Elmondta, a most megkötött szerződés lényegesen kedvezőbb, mint az 1995-ben aláírt, most lejáró gázszerződés alapján a magyar államot terhelő fizetési kötelezettség volt.
Felidézte, hogy az elmúlt évek magyar kormányzati intézkedéseinek köszönhetően 2013 óta átlagosan 25 százalékkal csökkent a földgáz, az áram és távhő ára Magyarországon, még inflációt követő emelést sem engedett a kabinet.
Ennek köszönhető, hogy ma a magyar fogyasztók Európában az egyik legalacsonyabb háztartási energiaárakat fizetik – mondta.
Kifejtette: jelenleg a magyar fogyasztók a negyven százalékát fizetik annak, mint amennyit az európai áramár alapján kellene fizetniük. Szerinte ezt az teszi lehetővé, hogy előnyös szerződést kötött a kormány az energiabeszerzésre, döntően és legnagyobb mértékben Oroszországgal, valamint Magyarországnak jelentős mértékben sikerült gázt raktároznia.
Hozzátette: Magyarország ma az uniós tagállamok sorrendjében a hetedik a tárolt gázmennyiséget nézve, a tárolt üzemi gázmennyiség a tározók 83 százalékát kitölti.
Megjegyezte, a gáztározókat is ez a kormány vásárolta vissza.
Ha az ellenzéknek az a sokat hangoztatott vágya valóra válna, hogy a magyar emberek az energiaellátásért a világpiaci áraknak megfelelő átar fizessenek, akkor egy átlagos háztartás 386 ezer forinttal többet kellene fizetnie egy évben.
Hirado.hu
Címlapkép: MTI