KiemeltKultúra

Ismét új dalt jelentetett meg a pécsi zenész: Huber Péter a költészet napja, és József Attila előtt tiszteleg

Huber Péter József Attila Én nem tudtam című versét 2005-ben olvasta először, amely olyan mély benyomást tett az énekesben, hogy nem volt számára kérdés: ebből biztosan dal lesz.

Rákóczi Livia írása

Eme vers megzenésítése nem új keletű Huber Péter számára. 2014-ben Az örök lázadó című lemezén kapott először helyet, Keszler Péter hangszerelésében.

Az új verzió sok gitárt és az elmúlt években rám jellemző szintetizátoros hangzást kapott, úgy gondolom nagyban segíti felszínre hozni a vers soraiban lévő feszültséget – mondta el a pécsi énekes a frissen megjelent dala kapcsán. – A felvétel, keverés, masztering Pécsett, Fidó (Friskó Péter) stúdiójában készült, aki megtisztelt azzal is, hogy dobot kreált a dalhoz illetve basszusgitárt is ragadt, játékával színesítendő a megszólalást. Szöveges videó formájában jelent meg a megzenésített vers, ami Kaltenecker Kristóf munkáját dicséri, a tavaly megjelent két dalom videóklipjét is ő készítette. 

Részlet a klipből

A dal megjelenésének időzítése nem véletlen; József Attila 1905. április 11-én látta meg a napvilágot, így 1964 óta április 11-én, a költő születésnapján tartjuk Magyarországon a magyar költészet napját, ezzel tisztelegve a tragikus sorsú költő előtt.Azt hiszem  ez a neves alkalom méltó dátumra került, hiszen az egyik legjelentősebb költőnk volt, számomra biztosan – tette hozzá Péter.

Amellett, hogy tiszteletét fejezi ki a magyar költészet napja alkalmából, volt még egy célja a megzenésített dallal kapcsolatban – A saját érdeklődésemen és azon túl, hogy rettentően szórakoztat minden ilyen jellegű munka, volt egy olyan szándékom is, hogy ilyen módon hozzam közelebb egymáshoz a hallgató, a zene és a költészet hármasát. Remélem, sikerült.

Egyet biztosan állíthatunk: egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott a zenei tehetséggel megáldott pécsi énekes zenei repertoárja.

Huber Péter 15 éves kora óta foglalkozik dalszerzéssel, intenzíven pedig 2014 óta van jelen a zenei világban, ebben az évben jelent meg az első albuma, amely Az örök lázadó címet viseli. Érdemes szemezgetni az énekes dalaival, mindegyik különleges és szívhez szóló a maga nemében.

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close