KiemeltKultúra

Izgalmas darabbal várja a nagyérdemű közönséget a Pécsi Nyári Színház

Augusztus 11-én,12-én, 13-án, és 14-,én a Pécsi Nemzeti színház társulatának előadásában lesz látható A miniszter félrelép című színdarab, Böhm György rendezésében.

A színház szerelmesei igazi finomságra készülhetnek, ugyanis nemsokára színpadon lesz látható A miniszter félrelép című színdarab, mely a Pécsi Nyári Színház keretein belül kerül megrendezésre a Káptalan utcai szabadtéri színpadon.

A két és félórás színdarabban olyan színművészek játszanak, mint Györfi Anna, Stubendek Katalin, Darabont Mikold, Józsa Richard, Götz Attila, Bera Márk, Unger Pálma, Széll Horváth Lajos, Vidákovics Szláven, valamint a Nemzeti Színház új igazgatója, Lipics Zsolt.

Fotó: Pécsi Nemzeti Színház/ Körtvélyesi László

A történet feleleveníti, ahogy Richard Willey a kormány egyik ambiciózus minisztere gáláns kalandra készül. Azt tervezi, hogy Jane Worthingtonnal az ellenzéki frakció vezetőjének titkárnőjével egy romantikus éjszakát tölt el a patinás Westminster Hotelben. Ám az éjszaka rosszul kezdődik. Először is felfedeznek egy hullát, akivel a lakosztály ablaka végzett. Kétségbeesetten próbálják megoldani ezt a rendkívüli szituációt. Richard segítségül hívja parlamenti titkárát, George Pigdent aki, Richard hazugságainak következtében, egyre jobban belebonyolódik a kínos helyzetbe. A rossz még rosszabbra fordul Ronnienak, Jane féltékeny férjének megjelenésével. Ezenkívül a szálloda személyzete, Mr. Willey felesége és egy ápolónő gondoskodnak arról, hogy a kétségbeejtő helyzet megoldhatatlanná váljon.

A színdarabot Böhm György, a Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező rendezésében láthatja a nagyérdemű.

Fotó: Pécsi Nemzeti Színház/ Körtvélyesi László

További információk a darabbal és a jegyvásárlással kapcsolatban a Pécsi Nyári Színház weboldalán elérhetőek.

Forrás: Pécsi Nyári Színház

Címlapkép: Körtvélyesi László

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close