KiemeltKultúra

Izgalmasnak ígérkezik az idei Zsolnay Fényfesztivál, ahol egy világszenzációt is megtekinthetnek az érdeklődők

Szeptember 30. és október 3. között ismét fényfestést kapnak Pécs belvárosának ikonikus épületei, előttük pedig fényszőnyeget „gurítanak” az utcákra, miközben a székesegyház falaira 3D-s mozgóképeket vetítenek, így talán nem meglepő, hogy mindezek mellett még egy világszenzáció is belefér a Zsolnay Fényfesztivál repertoárjába. Magyarországon először látható a Talking Heads című fényalkotás, amelynek keretében két Csontváry-festmény kel életre, és még földönkívüliekkel is találkozhatnak az érdeklődők.

A Zsolnay Fényfesztivál keretében 23 helyszínen láthatunk különleges, látvány fényinstallációkat.
New York, Hongkong, Amszterdam és Toronto után Pécsett lesz látható Vicsek Viktor és a Limelight Talking Heads című alkotása. Az installáció két darab 3 méteres fejből áll, melyeket 4000 LED lámpa világítja meg, a fejek pedig a lámpák felvillanásával kommunikálnak ahogyan arckifejezésük és mondanivalójuk változik, mindezt Magyarországon először.

A Cella Septichora ad majd otthont a fesztivál ideje alatt az olasz fuse* fényművész-kollektíva Mutiverse 5.1 című alkotásának. A mű túlmutat a szakrális tér fizikai falain, azt az érzetet keltve, mintha egy párhuzamos univerzumban találnánk magunkat.

A Csontváry Múzeum a Fényfesztivál ideje alatt két különleges, interaktív audiovizuális alkotással gazdagodik. Sztojánovits Andrea és Kovács Ivó munkáin keresztül életre kel két híres Csontváry-alkotás; A magányos cédrus és A nagy Tarpak völgye a Tártában.

A Zsolnay Fényfesztivál egyik különlegessége lesz a Széchenyi tér, ahol a dzsámi 360 fokos vetítése mellett fényárban úsznak majd a környező épületek homlokzatai, a projektorok, lézerek és robotlámpák összessége lenyűgöző látványt ígér.

A Barbakán bástyája is fényfestést kap a fesztivál idejére, a Civil Közösségek Házába három fényalkotás is érkezik, de nem maradnak el a fényszoborrok, fényszőnyegek, és a gyermekek számára a fényjátszótér sem. Interaktív fény puzzle-lal lehet majd élménydús perceket szerezni a Kossuth-téren, a Pezsgőháznál mi magunk prizmává is válhatunk, az Apolló moziban mikroszkópikus világokat nagyíthatunk fel, az Árkád Bevásárlóközpontban pedig különleges, tükrözödő fények színesítik be az őszi napokat.

Idén is megszervezésre kerül a Zsolnay Light Art Nemzetközi Fényfestőverseny, melynek a keretében a székesegyház homlokzatán elevenednek meg mozgó, háromdimenziós fényalkotások.

A fesztivál ideje alatt napközben is számos utcaművészeti programokon lehet részt venni: nemzetközi utcaszínházi, tánc-cirkuszi, ledes- és tűzzsonglőr-társulatok lélegzetelállító előadásai mellett magyar, perui és brazil művészektől is tanulhatnak zsonglőrködni a látogatók. Idén a koncerteken a vizuális élmény is megelevenedik, fellép többek között a Zagar AV Experience, DJ Bootsie, a Pozvakowski és Pátkai Rozina által vezetett MINKA is.

A programoktöbbségén ingyenesen lehet résztvenni, de a Fény útja extra helyszínein egy karszalag megváltásával látogathatóak a programok.

Forrás: kultura.hu

Címlapkép: Sokszinuvidek.24.hu

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close