
Ha a tervek rendben zajlanak, akkor 2023-ban kezdődhet meg az az infrastrukturális fejlesztés melynek köszönhetően Pécs és Siófok között négy szakaszon kerékpárút épül.
A kerékpáros turizmus egyre népszerűbb programmá válik hazánkban, az elkövetkezendő években pedig számos nagyszabású infrastrukturális fejlesztés kezdődik meg. Baranya megyében is megkezdődnek a beruházások Pécstől egészen Siófokig tekerhetnek a kerékpárosok az új épülő kerékpárútvonalon.
A Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. arról adott tájékoztatást, hogy Pécstől a Balaton déli partjáig vezető kerékpárúttal kapcsolatos engedélyezési és kivitelezési tervek, valamint az építési és kapcsolódó engedélyek megszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás júliusban zárult. A négy szakaszra bontott beruházás körül három esetében a Tura-Terv Mérnökiroda Kft., egy vonatkozásában pedig a Via-Futua Kft. nyerte el a feladatot.
A NIF Zrt. közlése szerint az eddig rendelkezésre álló forrás alapján Siófok és Tamási közötti szakasz tervezési munkálatok kezdődtek meg. A teljeskörű engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére, és az ehhez kapcsolódó engedélyek beszerzésére 16 hónap áll rendelkezésére a társaságnak.
Az építési engedélyköteles szakaszok kivitelezése 2023-ban kezdődhet meg legkorábban.
A tanulmányterv alapján a Pécs és Siófokot összekötő bicikli út érinteni fogja Orfűt, Magyarhertelendet, Sásdot, Dombóvárt, Döbröközt, Tamásit, valamint a Fejér megyei Szabadhídvég települését is. Az érintett települések listáját az engedélyezési és kiviteli tervek fogják véglegesíteni.
Forrás: Bama.hu