KiemeltKultúra

Korb Zoltán kapta a PTE Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíját

Korb Zoltán, az MTVA Baranya megyei hírügynökségi tudósítója vehette át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíját.

Immár több mint húszéves hagyományt képvisel az egyetemi sajtódíj, mellyel elismerik egy-egy sajtóorgánum vagy médiamunkatárs lelkiismeretes tevékenységét, melynek révén segíti a PTE híreinek, kutatási eredményeinek társadalmi körökben történő terjesztését.

A sajtódíj átvételét követően Korb Zoltán azt mondta: “nagy elismerés ez számomra, hiszen mindig azok a visszajelzések a legértékesebbek, amelyek azoktól érkeznek, akikről napi szinten tudósítok. Márpedig a PTE, mint Magyarország első egyeteme, és mint a Dél-Dunántúl legnagyobb foglalkoztatója, meghatározó szereplője a régiónak. A hírügynökségi tudósítóként eddig eltöltött mintegy hat évem alatt 1800-nál is több hírt és tudósítást írtam, amelyekből átlagban minden tizedik a PTE-ről szólt, vagy érintette az intézményt“.

Korb Zoltán éppen húsz éve, 2001 óta dolgozik a médiában: kezdetben a Campus című egyetemi lapnak írt, de az Új Dunántúli Naplónál gyakornokként is dolgozott, majd több éven át a pecsinapilap.hu hírportál szerkesztő-újságírója volt. 2007 és 2010 között a pecsiujsag.hu szerkesztő-újságírója, majd 2010 és 2015 között a Pécsi Hírek hetilap és a pecsma.hu hírportál főmunkatársa volt.
Ezekben az években a Magyar Hírlapot is tudósította Baranyából. 2015 és 2019 tavasza között a pécsi önkormányzat kommunikációs feladatait látta el. Az MTVA-t – korábban az MTI-t – 2011 és 2015 között hírügynökségi másodtudósítóként segítette, majd 2019 tavasza óta főállásban, megyei hírügynökségi tudósítóként szolgálja.

 

MTI

Címlapkép: PTE

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close