EgyébKiemeltKultúra

Kővári János: Nem más a rendező elv, mint amit a Jóisten megteremtett

Az államalapításról, Isten fontosságáról és az összetartozásról tartott beszédet augusztus 20-án a Kossuth téren a Magyarok Kenyere Ünnepén.

Nagyon kevés ünnepünk van olyan, ami igazán örömteli, dicsőséges, aminek ezer év távlatából is tudunk örülni, és ez nem más, mint hazánk születésnapja” – kezdte beszédében Kővári János.

Az ÖPE képviselője megemlítette, hogy van amikor Szent István, államalapítónk intelmei szerint próbálunk cselekedni, viszont vannak olyan esetek, amikor ez nem sikerül, példaként a városvezetést hozta fel, hiszen évek óta először történt olyan Pécsett, hogy az önkormányzat nem rendezett ünnepséget az államalapítás ünnepén.

Mi itt vagyunk, mert tudjuk, hogy azért jövünk össze augusztus 20-án, hogy megemlékezzünk arról, visszagondoljuk arra, hogy honnan is jöttünk mi mindannyian.” – tette hozzá a képviselő.

Címlapkép: Kővári János Facebook oldala

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close