
„Mindig legyen legalább fél tanknyi üzemanyag az autójában. Tervezzen úgy, mintha kéthetes kempingezésre készülne az otthonában – olvasható az osztrák hadsereg, a Bundesheer weboldalán. Az intézkedésre azért van szükségem, mert Európában energia válság alakult ki.
A „Van B terve?” című írásban felsorolják azokat a tudnivalókat, amelyeket akkor kell megtenniük az embereknek, ha több alkalommal vagy huzamosabb ideig szünetelne az áramszolgáltatás. A felhívás címében szereplő „B terv” az angol, de az osztrákok és a nemetek által használt „blackout” azaz áramkimaradás elnevezésére utal.
A Budnsheer weboldalán közzétett tájékoztatás már a közösségi média felületein is elterjedt, egymásnak küldik az Ausztriában élők, illetve az ott dolgozók.
„Életünk sokkal inkább függ az áramellátás zavartalanságától, mint azt sokan gondolnák. Ez a városokban még inkább így van, mint vidéken” – olvasható a hadsereg közleményében. A közlemény szerint a „B tervre” az egész Európát fenyegető, elhúzódó áram- és más ellátási zavarok miatt lehet szükség, amikor hirtelen leállnak az elektromos készülékek és az internet szolgáltatás is.
„Gondolja át, mire van szüksége két hétig a megélhetéshez. Milyen különleges igényei vannak a háztartásban (kisgyermekek, háziállatok, idősgondozás stb.)? Fontos továbbá, hogy a hűtőben tartott élelmiszert gyorsan fogyassza el, hogy ne romoljon meg. Tervezzen úgy, mintha kéthetes kempingezésre készülne az otthonában!” – írja az osztrák hadsereg közleményében.
Veszélyben van a benzinkutak, a közlekedési lámpák, vasúti forgalom, a liftek és a felvonók, valamint a tömegközlekedési eszközök működése is, megszűnik az internetelérhetőség, és az ATM-ek sem fognak működni. „Mindig legyen legalább fél tanknyi üzemanyag az autójában!” – figyelmeztetnek.
Az osztrák védelmi minisztérium szerint „valószínűleg legalább egy napba telik, mire egész Ausztriában újra lesz áram”, Európa egészére pedig akár két hetes kimaradást is jósolnak. Továbbá felhívták a figyelmet arra, hogy a visszaállítást követően beletelik néhány napba, mire a mobilszolgáltató rendszerek, a vezetékes telefonok és az internet működése is helyre áll.
„A legfontosabb, hogy maradjunk nyugodtak. Cselekedjünk megfontoltan és tervezetten! Csak felkészülten lehet helyreállítani az alapvető javak ellátását” – figyelmeztet az osztrák hadsereg közleményében.
Magyarországot nem érinti az energiapánik
Hazánk biztonságban van, mert Nyugat- és Dél-Európával szemben semmilyen körülmények között nem fenyegetik – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, hogy Nyugat- és Dél-Európában súlyos a helyzet „Kézzel fogható valóság, hogy blackout, azaz hosszabb ideig a polgárok által elszenvedni kénytelen áram- illetve energiakimaradás lehet a téli hónapokban” – fogalmazott Deutsch Tamás.
Forrás: Hirado.hu
Címlapkép: blogs.iadb.org