KiemeltKultúra

Megnyitották a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárat

Ünnepélyes keretek között adták át a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárat csütörtökön. A könyvtárnak otthont adó épületet a kormány támogatásával újították fel.

A Janus Pannonius utcában átadott épület egy több mint 1 milliárd forintos, kormányzati támogatásnak köszönhetően újult meg. Az épület számos, kincset érő könyvnek ad otthont, amelyet nemsokára a Hittudományi Főiskola hallgatói is tanulmányozhatnak majd.

A kormányzati támogatásból sikerült az épület melletti Rózsakertet is teljesegészében felújítani, valamint az ahhoz tartozó borozót is. A Rózsakert az éjszakák folyamán zárható parkká alakul, és tökéletes helyszínként szolgálhat akár kisebb kulturális programok számára. Az egykori borozó épületét a püspökség ajándékboltként fogja működtetni, melyen keresztül a Rózsakertbe valamint a bibliotékába is fellehet jutni.

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtárat 1986-ban hozták létre, és fél évszázaddal az alapítását követően, húsz évnyi raktárkönyvtári múlt után kapott méltó, végső helyet, amely az elkövetkezendő időkben igyekszik visszatérni a könyvtári, valamint a kutatási tevékenységek vérkeringésébe.

A könyvtár több mint ötvenezer példányszámból áll, mely a nyomtatott könyvek mellett periodákat, kódex- és ritkasággyűjteményt, egy kisebb régi könyves gyűjteményt, kéz- és gépirattárat, kottatárt, liturgikus könyvek kollekcióját, valamint az aprónyomtatvány-gyűjteményen belül imalap- és szentképgyűjteményt mondhat magáénak.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg a beszédek sorát.
Köszöntőjében II. Pál pápa szavait idézve azt mondta: „A kultúra és a hit közötti szintézis nemcsak a kultúra igénye, hanem a hité is. Az a hit, amely nem válik kultúrává, nem teljesen befogadott, nem teljesen átgondolt, nem elég hűségesen életre váltott hit.”

Soltész Miklós elmondta, hogy ki kell állni amellett, hogy kétezer éves kereszténységünk a kultúrával kapcsolódik össze, az egyház pedig az orvostudomány, a művészet, az építészet mellett a történelem során igen komoly értéket teremtett, amelyet a mai napig folytat. Mindehhez hozzátéve elmondta, hogy ma, amikor a keresztény kultúrát támadják, az egyház által teremtett értékeket veszélyeztetik, különösen fontos, hogy „vállaljuk fel a felhalmozódott értékeket.” Hozzátette, hogy az az ideológia, amely a „kultúrát kidobja, mely a kereszténységet és más vallásokat üldözi, nem tartja tiszteletben a természetet és a teremtett világot, nem fog sokáig fennmaradni, mégis komoly pusztítást tud véghez vinni”. A magyar kormány mindig is támogatta és támogatni fogja a jövőben az egyház értékteremtési és értékmentési céljait.

Felföldi László pécsi megyés püspök a könyvtárat a tudomány és a bölcsesség csodálatos helyszíneként nevezte, amely segít Istenre találni, hosszú perceken át fejtette ki gondolatait arról, hogy mennyire fontos is a tudás. Beszédét végül egy József Attila verssel zárta.

A pécsi megyés püspök beszédét követően Udvardy György vette át a szót, és szólt a megjelentekhez. A veszprémi érsek a könyvekről úgy vélekedett, mint Isten megtestesülése és az ő teremtő tevékenységének folytatása, amelyek jelen vannak a kultúránkban.
Nem mást tesz az író ember, mint felismeri létét, felismei Istent, keresi a kapcsolatot, próbálja megismerni a világot, és van bátorsága, hogy szavakkal teremtsen, hozzon létre gondolatot.” – tette hozzá Udvardy György.

Dr. Hoppál Péter felidézte, hogy Pécsett mintegy 900 éven át a tudomány, a művészet, az oktatás és a közművelődés is az egyház által működött. Ezért is tartja fontosnak, hogy a 21. század embere tisztában legyen azzal, hogy minden, ami a tudományhoz és a művészethez kapcsolódik a kereszténységből gyökerezik.

A könyvtárat 2022 tavaszáig előzetes bejelentkezéssel lehet megtekinteni az ott dolgozó könyvtárosok segítségével.

Címlapkép: Pécsma

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close