
Nem először adunk hírt a pécsi balliberális városvezetés tagjai közt kialakult nyilvánvaló politikai ellentétekről.
Honnan indulunk
Mint ismert, a Mindenki Pécsért Egyesület volt az az önkormányzati választásokra gründolt politikai szervezet, melyet Mellár Tamás országgyűlési képviselő vezetésével alapítottak annak érdekében, hogy leváltsák a pécsi FIDESZ-KDNP-t a városvezetés éléről.
Az erre irányuló politikai hadművelet sikeres volt 2019-ben, azonban sokak szerint az új polgármester hozzáállása és eredménytelensége messze nem igazolják a vele szemben megfogalmazott reményeket.
A jóslat, avagy “függetlenek” a még “függetlenebbek” ellen
Talán már többé-kevésbé ismert tény, hogy Mellár Tamás soha nem támogatta igazán Péterffy Attila polgármesteri ambícióit. Erről maga a politikus is félreérthetetlen nyilatkozatokat tett a 2019-es önkormányzati választásokat megelőzően:
“A magam részéről, magánemberként nem tudom támogatni, mert ő nem hozna igazi változást, nem a pécsi polgárok érdekében vezetné a várost, hanem azon gazdasági és pénzügyi körök érdekében, ahova ő is tartozik, ahol jelenlegi munkakörében is tevékenykedik. Úgy látom, hogy Péterffy Attila a helyi fideszesek B terve, ha a saját jelöltjük esetleg nem tudna nyerni” – jelentette ki a képviselő egy korábbi interjúban.
Mellár Tamás többször is jelezte, hogy Péterffy Attila polgármester-jelöltként való támogatása ellentétes lenne a meggyőződésével.
“Attól tartok, ha Péterffy Attila mégis győz a választásokon, akkor a pécsi polgárok néhány hónap után rájönnek majd, hogy semmi lényeges dolog nem változott. Csak annyi, hogy új csokitolvajok is megjelentek a színen” – osztotta meg aggodalmait a facebook-on Mellár Tamás még 2019. tavaszán.
A helyi baloldali pártok választási szövetségre lépését követően azonban Mellárnak nem volt mit tenni; hátralépett és hagyta érvényesülni a “többség akaratát”, amelynek eredményeképpen a Mindenki Pécsért Egyesület megnyerte az önkormányzati választást Pécsett, Péterffy Attila pedig polgármester lett.
Mellár gyanakvó figyelme támadásba fordul
Mellár Tamás gyanakvó figyelme erős árnyékot vetett Péterffy minden öncélú politikai manőverére, de a legnagyobb “robbanás” akkor következett be, amikor az új polgármester – a különleges jogrend nyújtotta lehetőségét kihasználva – a Pécsi Közgyűlés hivatalos felhatalmazása nélkül nevezte ki a város harmadik alpolgármesterét.
Ennél a pontnál gyakorlatilag elszabadultak az indulatok a balliberális koalíción belül és a nyilvános üzengetéseken és ultimátumokon keresztül hivatalosan is megkezdődött a háború a baloldali városvezetés politikai erőtáborai között.
Legutóbb épp a pécsi Momentum és DK frakció kérte számon saját polgármesterét, Péterffy Attilát, a kampányban meghirdetett ígéretek elmaradása-, de legfőképp az MSZP látványos politikai térhódítása miatt.
Utóbbi tény a Mindenki Pécsért Egyesület városvezető koalícióján belül egy igen komoly hatalmi egyensúlyvesztést eredményezett, amely megágyazott minden későbbi belviszálynak és politikai konfliktusnak.
Mellár rátenyerel a vészcsengőre, de miért pont most?
Mellár Tamás nem csak elégedetlen, de további ügyeket tár a nyilvánosság elé, amellyel Péterffy Attila kétes politikai teljesítményén keresztül egyértelműen a választópolgárokat igyekszik elbizonytalanítani a polgármester szakmai kompetenciájának megítélése kapcsán.
Nem is olyan régen még egy – politikai értelemben – kevésbé fajsúlyos lakásügyi kérdés kapcsán támadta Péterffy-t a nagy nyilvánosság előtt. Az az ügy is csak tovább rombolta Péterffy politikai státuszát és tekintélyét.
A kérdés, hogy: miért teszi ezt éppen most és mit akar ezzel elérni Mellár Tamás?
Hiszen megtehetné, hogy langyos eleganciával szemet húny a polgármester városfejlesztési elképzeléseinek totális hiánya-, vagy éppen a baloldali szövetség választási ígéreteinek elmaradása felett, ő mégsem ezt teszi. Talán feltámadt a lelkiismerete, vagy egészen más van a háttérben?
Bár senki nem kérte, ő mégis tovább megy
Ahogy a politikában az lenni szokott, semmi sem történik véletlen. A pécsi balliberális városvezetés frakcióján belül minden politikai aktus valójában egy előre meghatározott érdekek és ellenérdekek szövevényes egyensúlyának kialakítása mentén zajlik.
De vajon mi lehet Mellár érdeke, ami miatt a saját egyesülete által támogatott polgármestert ennyire hangosan kritizálja?
Hiszen ez a politikai hadművelet részéről most egyszerre okoz bosszúságot Péterffy-nek és örömet a helyi ellenzéknek.
Ez a megoldás önmagában egy politikai puccskísérlet határmezsgyéjén táncol, de a jelek szerint Mellárt ez sem zavarja, hiszen ő továbbra sem “helyi ügyekben”, hanem kizárólag “nagyban” gondolkodik.
Mellár megadja: “ALL-IN“!
Mellár Tamás jelenleg is hivatalban lévő országgyűlési képviselő és nagyon úgy tűnik, hogy az is akar maradni, ezért ismét jelölni kívánta magát a 2022-es parlamenti választásokra Pécsett.
A képviselő meg is tette az erre vonatkozó egyértelmű sajtónyilatkozatokat, amely csak tovább fokozta a baloldali szövetségen belüli helyezkedés miatt fellépő “súrlódási konfliktusokat”.
Természetesen a bejelentéssel párhuzamosan most sem maradhattak el a Péterffy Attilát- és a városvezetés munkáját bíráló megjegyzések és számonkérő kritikák Mellár Tamás szájából.
Az még ugyan nem derült ki, hogy Péterffy Attila valóban a “Fidesz B-terve” lenne – ahogy azt a képviselő korábban állította – azonban a jelenlegi városvezetés esetlen bukdácsolására hangosan rámutató politikai kommunikáció mellett ezt Mellár Tamásról most sokkal hamarabb elhinnénk.
Vezéráldozat vagy politikai öngyilkosság
A kérdés már csak az, hogy miért gondolja Mellár Tamás, hogy saját győzelmi esélyeit növelni fogja Péterffy Attila esetleges bukása.
Vajon Péterffy Attila polgármesteri székből történő eltávolítása adhat-e olyan bizalmi krediteket Mellár Tamásnak a támogatói-, illetve politikai szövetségesei részéről, amely miatt megéri vállalni ezt a kockázatot.
Vajon mi a terve Mellárnak saját polgármesterével?
Nemsokára kiderül, hogy képes lesz-e a balliberális koalíció valódi vezéráldozatot bemutatni még a 2022-es választások előtt, ahogy az is, hogy a nyilvános konfliktus felvállalásával megérte-e Mellár Tamásnak lapot húzni a 19-re…vagyis 22-re.