
Hó egyelőre nincs, így különleges járművet választottak a mikulások Pécsen. Dübörgő kétkerekűekkel járták a várost, hogy megajándékozzák a gyerekeket. Azt mondták egyetlen mosolyért is megéri a hidegben nyeregbe szállni. – írja a Hírt TV.hu.
Folyamatosan érkeztek a motoros mikulások a gyülekezési helyre. Van, akin csak jelzésértékű volt a télapó jelmez, de volt, aki teljes átalakuláson ment keresztül. Pécs több pontján megálltak, és kisebb ajándékokkal, édességgel, szaloncukorral kínálták a gyerekeket.
-Nagyon örülünk neki, boldogok a gyerekek is, igazából nincs nagyon lehetőség erre, itt még legalább van – mondta el az egyik szülő a Hír Tv riporterének.
Az ajándékozás mellett az egyesület célja, hogy minél több gyerekkel megszerettessék a motorozást.
-Minden évben részt veszünk a mikulás guruláson, mert nagyon jó, amikor a gyerekeket megajándékozzuk már ha csak egy szaloncukorral is vagy csak egy kisebb ajándékkal. Felülhetnek ilyenkor a motorokra, és igazából talán egy újabb nemzedéket ezzel elindítunk – ismertette az egyik résztvevő, Pukliné Vörös Edit.
Az ajándékgyűjtés már hetekkel ezelőtt megkezdődött. A nagyobb helyet foglaló játékokat, könyveket már korábban elvitték a rászorulóknak, most csak azokat, amik elfértek a motorokon.
-Ajándék az hál istennek az nagyon sok összegyűlt, és nem csak motorosok, több ponton lelelhetett rakni az ajándékokat, mi ezeket különböző portálokon meghirdettük, és nem csak motorosok, hanem pécsiek is hozzájárultak ehhez.
Az egyesület azt ígéri, hogy húsvétkor sem maradnak garázsban a motorok.
Hír TV riportja
A címlapkép csak illusztráció!