
Jelenléti oktatásra készül a kormány a szeptember elsején induló tanévben, mert a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete ezt lehetővé teszi – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.
Novák Katalin a budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy jövő hétfőn és kedden, valamint csütörtökön és pénteken kampányszerű oltást szerveznek a köznevelési intézményben tanuló 12 év felettieknek.
A szülőknek az erre irányuló igényüket szerdáig kell jelezniük, hogy látható legyen, mennyi oltóanyagra van szükség. Az oltást Pfizer-vakcinával végzik köznevelési intézményekben, és a kampányba az iskolaorvosok, iskolai védőnők bevonását is indokoltnak látják.
Módosították a közétkeztetés szabályait, így a speciális igényű gyerekeknek garantálják a megfelelő ételt, feltüntetik például az adott étel szénhidráttartalmát, és lehetőséget biztosítanak az otthonról hozott étel hűtésére és melegítésére.
Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a kormány bővíti a családi bölcsődék férőhelyeit: azok maximális csoportlétszáma állami forrásból 7-ről 8 gyermekre emelkedik. A bölcsőde fenntartóinak az erre vonatkozó finanszírozási igényüket jelezniük kell.
A tanévkezdéssel járó anyagi terhek csökkentéséért a szeptemberi családtámogatásokat – családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás (gyes), gyermeknevelési támogatás (gyet) – előrehozottan küldik meg az érintetteknek. A postai kézbesítés kedden elkezdődött, a bankszámlákra pedig szerdán érkeznek majd meg a támogatások.
Arra a kérdésre, hogy az iskolák kapnak-e iránymutatást a járvány elleni védekezéshez, úgy válaszolt: lesz iránymutatás, de szabadságot szeretnének adni az intézményeknek az ügyben, hogy bevezethessenek szigorúbb szabályokat, ha indokoltnak látják.
Az előző tanévhez hasonlóan, ha indokolttá válik, előfordulhat, hogy osztályokat karanténba tesznek – tette hozzá.
A nyugdíjprémiummal összefüggésben azt mondta: a prémium kiszámolásánál a novemberi nyugdíj összegének 25 százalékát, de legfeljebb 20 ezer forintot szoroznak meg a GDP-növekedés 3,5 százalék feletti mértékével.
MTI