Október 6. – A vértanúk emlékezete

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után tizenhárom magyar honvédtisztet (12 tábornok, 1 ezredes) végeztek ki. Rájuk emlékezünk meg minden év október 6-án.

Az aradi vértanúk az a tizenhárom magyar honvédtiszt (12 tábornok és 1 ezredes), akiket az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Bár a kivégzett tisztek száma 16 az emlékezet mégis csak az Aradon kivégzett 13 katonatisztet nevezi az aradi vértanúknak.

A kivégzett tisztek mindegyike eleve aktív vagy az osztrák Császári-Királyi Hadseregből kilépett katonatiszt volt, a szabadságharc végén a magyar honvédseregben egyikük altábornagyi, tizenegyen vezérőrnagyi és egyikük ezredesi rendfokozatot viselt.

Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. A győztesek ellenben egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban császári-királyi ezredes volt, a többiek a közös hadseregben ennél alacsonyabb tiszti rendfokozatot viseltek.

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az eső felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.

Az 1890. október 6-i aradi megemlékező ünnepségen turini száműzetésében, fonográfhengerre is rögzítették Kossuth Lajos ünnepi beszédét, a hengert elvitték Aradra is és ekkor hallották először az emigrációban élő Kossuth hangját az aradi megemlékezők: „…nem borúlhatok le a magyar Golgota porába…”

Elítélésük

Világos közelében, mintegy 15 km-re északra lévő csigérszőllősi mezőn tette le a fegyvert a magyar hadsereg az orosz csapatoknak. Görgey Rüdriger lovassági tábornok vezérkari főnökével, Frolov tábornokkal folytatott tárgyalásokat a fegyverletétel idejét, módját és egyéb körülményeit tekintve. Így történt, hogy a Csiger-patak mentén augusztus 13-án, délután 3 órakor letette a fegyvert a magyar hadsereg.

A fegyverletétel nagy sértés volt a császári oldal számára, hiszen ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, azzal azt üzenték volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott, így azonban azt üzenték, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Augusztus 16-án Ferenc Józsefhez írt egy levelet, amelyben megbocsájtásra bátorította az uralkodót

„Hangozzanak el felséged trónusának magasából a megbocsátás és feledés szavai.” 1849. augusztus 27-én az osztrák minisztertanács határozata szerint „Báró Haynau táborszernagy dolga lenne, hogy Magyarországon és Erdélyben megjelölje a legvétkesebbeket.”

Ez volt az oka, hogy az osztrákok lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halálra ítélték a magyar tábornokokat. Az oroszok némi habozás után adták át az osztrákoknak a magyar foglyaikat.

„…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.” – Ferenc József utasítása Haynau számára.

„A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől.” – Felix zu Schwarzenberg osztrák miniszterelnök, 1849.

Felix zu Schwarzenberg utasítására Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, majd kivégezték a 13 magyar hőst.

„A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetés kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk.” – Anton von Schmerling osztrák igazságügy-miniszter (1849. augusztus 27.)

A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jacob von Haynauhoz – akit katonái csak Einhaunak (Bökő) hívtak – mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Haynau a hadbíróság felterjesztése alapján négy halálra ítélt büntetését különleges kegyelemből a katonához méltó golyó és lőpor általira változtatta. Kiss Ernő altábornagy azért részesült e kegyelemből, mert a szabadságharc alatt ténylegesen soha nem harcolt császári haderő ellen, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos azért, mert a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, végül Schweidel József azért, mert csak a schwechati csatában harcolt a császári haderő ellen, a továbbiakban adminisztratív beosztásokban szolgált, továbbá mert Pest városparancsnokaként alkalma volt jó szolgálatot tennie a hadifogoly osztrák tiszteknek.

Az aradi kivégzéseket és Gróf Batthyány Lajos pesti kivégzését nem véletlenül időzítették október 6-ára, szándékosan az 1848-as harmadik bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe.

Az ítélet

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Lenkey János, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác perének ítéletét 1849. szeptember 26-án hozták meg. Velük együtt ítélték tíz év várfogságra Gáspár András tábornokot, aki azonban később kegyelmet kapott, és magas kort ért meg.  Gáspár később így emlékezett az ítélethirdetésre: „Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most: mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla.”

Kiss Ernő és Vécsey Károly esetében külön perek zajlottak le: mindkettejük perében 1849. szeptember 21-én mondták ki az ítéletet.

“Ítélet melyet a magas császári királyi hadsereg-főparancsnokság parancsára összeállított megesketett teljes haditörvényszék az alább megnevezett vádlott urak, a magyar lázadó hadsereg főnökei ügyében egyhangúlag hozott1. Aulich Lajos, aki Pozsonyban, Magyarországon született, ötvenhét éves, katolikus vallású, nőtlen, 1812-ben hadapródként lépett be a Sándor császár gyalogezredbe, legutóbb alezredes ugyanebben az ezredben;2. Török Ignác, aki Gödöllőn, Pest megyében, Magyarországon született, ötvennégy éves, katolikus vallású, nőtlen, alezredes a császári királyi utászkarban, és legutóbb Komárom várának helyi erődítési igazgatója;3. Lahner György, aki Besztercebányán, Zólyom megyében, Magyarországon született, ötvenhárom éves, katolikus vallású, nős, egy gyermek apja, legutóbb őrnagy és a III. zászlóalj parancsnoka a császári királyi gróf Gyulay Ferenc+ gyalogezredben;4. Schweidel József, aki Zomborban, Bács megyében, Magyarországon született, ötvenhárom éves, katolikus vallású, nős, öt gyermek apja, legutóbb őrnagy a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezredben;5. Poelt von Poeltenberg Ernő+, aki Bécsben, Ausztriában született, harmincöt éves, katolikus vallású, nős, három gyermek apja, legutóbb kapitány és századparancsnok a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezredben;6. Nagysándor József, aki Nagyváradon, Bihar megyében, Magyarországon született, negyvenöt éves, katolikus vallású, nőtlen, kapitány és századparancsnok az 5. huszárezredben, 1847 óta nyugállományban;7. Knezić Károly, aki Veliki Grđevacon, a varasdszentgyörgyi határőrezred területén született, negyvenegy éves, katolikus vallású, nős, két gyermek apja, legutóbb százados a 34. Porosz herceg sorgyalogezredben;8. Gróf Leiningen-Westerburg Károly+, aki Ilbenstadtban, Hessen nagyhercegségben született, harmincéves, lutheránus vallású, nős, legutóbb százados a 31. gróf Leiningen+ sorgyalogezredben;9. Dessewffy Arisztid, aki Csákányban, Abaújvár megyében, Magyarországon született, negyvenhét éves, evangélikus vallású, nős, korábban kapitány és századparancsnok a gróf Radetzky+ huszárezredben, 1839 óta nyugállományban;10. Damjanich János, aki Stazán, a 2. báni határőrezred területén született, negyvenöt éves, görög nem egyesült vallású, nős, gyermektelen, legutóbb százados és egy gránátosszázad parancsnoka a 61. Rukawina sorgyalogezredben; végül11. Lázár Vilmos, aki Nagybecskereken, a Bánságban született, harmincnégy éves, katolikus vallású, nős, három gyermek apja, hadnagyi rangjáról a 34. gyalogezredben 1843-ban tiszti jellegének megtartása nélkül leköszönt.Mindezek a vádlott urak a velük szemben folytatott hadbírósági vizsgálat során a megállapított tényállást elismerték, hogy ellentétben a császári királyi hadseregbe való belépésükkor tett esküjükkel, illetve Lázár+ vádlott esetében a szolgálatból való kilépéskor kiállított kötelezvénnyel, hogy törvényes császárának és királyának csapatai ellen harcolni nem fog…“

– Az osztrák császári haditörvényszék ítélete Arad várában 1849. szeptember 26-án. (részlet)[

A kivégzések

Török Ignác szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele. Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje részletes meggondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta, és így Gróf Vécsey került az utolsó helyre.

Lőpor és golyó általi halállal (reggel fél hatkor)

• Lázár Vilmos főtiszt (ezredes),
• Dessewffy Arisztid tábornok,
• Kiss Ernő tábornok,
• Schweidel József tábornok.

12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.

Kötél általi halállal (reggel hat óra után)

• Lovag Poeltenberg Ernő tábornok,
• Török Ignác tábornok,
• Lahner György tábornok,
• Knezić Károly tábornok,
• Nagysándor József tábornok,
• Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok,
• Aulich Lajos tábornok,
• Damjanich János tábornok,
• Gróf Vécsey Károly tábornok.

Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, ezért őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett, és megcsókolta annak kezét, bár ezt korabeli források nem támasztják alá.

A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek tetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen földelték el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.

I. Miklós orosz cár a kegyelem irányában próbálta befolyásolni rokonát, a 18 éves Ferenc Józsefet, és diplomáciai úton neheztelését fejezte ki a kivégzések miatt: „a cárt érzékenyen érintette Medem gróf úr új híradása a Magyarországon történt számos katonai kivégzésről, és hogy személyes érzéseiben érzi sértve magát, mert a szigornak ezeket a megnyilatkozásait éppen azokkal az egyénekkel szemben gyakorolták, akiknek érdekében a császárnak, felséges urunknak kegyelmére apellált.”

Forrás és címlapkép: Wikipédia