
Többszáz fős létszámban gyűltek össze azok a pécsiek a Széchenyi téren, akik jelenlétükkel kiálltak a hagyományos családi értékek mellett.
Szeptember 18-án, szombaton a pécsiek többségének akarata ellenére városunkban tartották meg az első vidéki Pride-ot. A rendezvény ötlete már a tavalyi évben is felmerült, akkor az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke, Kővári János egy lakossági aláírásgyűjtést indított a felvonulás ellen. A petícióhoz több, mint 10 ezren csatlakoztak online, de a hivatalos aláírásgyűjtő íveket is közel 5000 pécsi írta alá a tavalyi évben.
Időközben a pécsi önkormányzat is készíttetett egy saját közvélemény-kutatást, melyből szintén az derült ki, hogy a pécsiek többsége elfogadó a szexuális kisebbségek irányába, azonban az emberek közel 65%-a szerint semmi nem indokolta volna, hogy Pécsett is Pride felvonulást rendezzenek.
Mivel a baloldali városvezetés a kezdetek óta nem tett érdemi lépéseket a felvonulás megakadályozásáért, ezért a pandémia miatt a tavalyi évben elhalasztott Pride-ot idén szeptember 18-ra tették át a szervezők.
Míg az önkormányzat zavaros közleményben igyekezett kivonni magát a politikai felelősség alól, addig az Összefogás Pécsért Egyesület a Pécsi Polgári Közösség tagjaival együtt egy békés demonstrációt szervezett a Pride napjának délelőttjére.
Az „Összefogás a pécsi Családokért” elnevezésű közéleti-kulturális eseményen szép számmal jelentek meg azok, akik nem szerették volna, hogy Pécs városa egy szexualitás-központú felvonulás helyszíne legyen.
A rendezvényen beszédet mondott Kővári János önkormányzati képviselő és Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő is. De fellépett Rudán Joe, Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs is.
A rendezvényen készített FOTÓK ITT tekinthetőek meg.