KiemeltKultúra

PécsLit: 6napon át 7 helyszínen 60 programmal várják az irodalom kedvelőket

A PécsLIT Fesztivál szeptember közepén 7 helyszínen, több mint 60 programmal várja majd az érdeklődőket. A programokat színházi előadás és zenés irodalmi estek és irodalmi séták is színesítik.

Szeptember 14-19. között első alkalommal rendezik meg a PécsLIT Fesztivált: az őszi programsorozat erősíteni kívánja Pécs irodalmi hagyományait ott, ahol korábban élt, alkotott és könyvtárosként is tevékenykedett Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László. Pécsett, már több mint hat évtizede működik a Jelenkor folyóirat, amely jelenleg is meghatározó szereplője a hazai kortárs irodalmi közegnek.

A PécsLIT Fesztivál 7 helyszínen, több mint 60 programmal várja majd az érdeklődőket. Délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programok, kora délután középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórák lesznek. Késő délután többek között elsőkötetes szerzőkkel, népszerű hazai és külföldi írókkal való beszélgetésekre, és irodalmi évfordulós írókról, költőkről szóló előadásokra ülhetnek be a nézők. A programokat színházi előadás és zenés irodalmi estek és irodalmi séták is színesítik majd. A Hild udvarban pécsi könyvesboltok standjai várják majd az érdeklődőket, ahol a PécsLIT Fesztiválra érkező szerzők kötetei is elérhetők lesznek. A megvásárolt köteteket a szerzők helyben dedikálják is.

Fiatal szerzők pódiuma – Halász Rita, Székely Szabolcs, Vida Kamilla, Puskás Panni, Bakos Gyöngyi, Mécs Anna

Nemzetközi pódium – PArt: a Pécs–Eszék tengely, Zsuzsa Bánk, Rebecca Salentin, Szalay Zoltán 

Évfordulósok pódiuma – Mészöly 100, Pilinszky 100 előadások, Fél korsó hiány már 40 éve, Mészöly: Ablakmosó felolvasószínházi előadás

Könyvtári pódium – Kukorelly Endre, Nyáry Krisztián, Závada Péter, Bősze Ádám, Spiró György, Dés László, Szélkiáltó koncert, Grecsó-Hrutka Tandem koncert, Péterfy Bori

Új kötetesek pódiuma – Tolnai Ottó, Schein Gábor, Szvoren Edina, Simon Márton, Tóth Krisztina

Pécsi írók pódiuma – Méhes Károly, Balogh Robert, Horváth Viktor, Sz. Koncz István, Kiss Tibor Noé

Színház és irodalom – Apád előtt ne vetkőzz előadás

A fesztivál részletes programja a https://pecslit.hu vagy a www.facebook.com/pecslitfesztival honlapokon olvasható.

konyvesmagazin.hu

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close