Ahogy arról korábban beszámoltunk, a baloldali városvezetés összesen 81 db önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan értékesítését tervezi. Az eladásra szánt ingatlanok listáját a pécsi önkormányzat a Vagyonhasznosító Zrt. honlapján tette közzé, melyek között szerepelnek olyan társadalmilag fontos igényeket kiszolgáló ingatlanok is, mint például a Szaturnusz utca és a Malomvölgyi út közötti “Málomi kutyafuttató” területe.
Magyarország legnagyobb zöldterületével rendelkező kutyafuttatóját a tervek szerint árverés útján értékesítené a pécsi önkormányzat, azonban ez a hatalmas és rendezett zöldövezet nem csak egy egyszerű kutyafuttató, de népszerű “közösségi tér” is egyben az odalátogatók számára.
Hári József önkormányzati képviselő a helyszínre látogatott, ahol szintén elmondta: érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja a városvezetés értékesítési szándékát, hiszen ennek a területnek nem csak társadalmi, de környezetvédelmi szempontból is kiemelt jelentősége van: ez az egyik legnagyobb rendezett és parkosított zöldterület Kertváros határában:
„Mivel jómagam is létrehoztam itt Kertvárosban három kutyafuttatót, ezért tudom, hogy mennyire fontos ez a terület is az itt élők számára, ezért is érthetetlen a városvezetés szándéka. Ennél az esetnél is egyértelműen bebizonyosodott, hogy nincs párbeszéd az emberekkel, illetve a városvezető koalíció tagjai között sem: láthatóan mindenki mást mond ebben az ügyben és ez nem jó.”
Az ide járó kutyások összefogtak a terület védelmében, mert szeretnék, ha továbbra is megmaradna ez a futtató itt, ezen a helyen – mondta a képviselő, aki szerint az ide ellátogatók nagyon szeretnek itt lenni, hiszen mind a kutyák, mind pedig a gazdáik biztonságban érzhetik itt magukat:
„Mindenféleképpen meg kell őrizni a helyet annak, ami. Maradjon meg a kutyásoknak, élvezzék azt, amit megálmodtak maguknak és a kutyáiknak. Szerintem ez egy nagyon fontos cél lesz a közeljövőben, hogy ez a terület így megmaradhasson” – mondta Hári József.
A kutyafuttatóra járók egyöntetűleg hangsúlyozzák, hogy nem szeretnék, ha megszűnne a kutyafuttató, hiszen rengeteg új barátság született itt, kutyák és gazdáik között. Ráadásul a ide nem csak pécsiek, és a kertvárosban élők látogatnak ki, hanem más településekről is gyakran érkeznek, hogy megmozgathassák a hatalmas füves területen önmagukat és kedvenceiket.
A városvezetés tehát egy olyan területet adna el, amely egyszerre több fontos társadalmi igényt is képes kielégíteni, azonban a helyi civilek már szervezik az értékesítéssel szembeni fellépés lehetséges formáit, melyet reményeik szerint ebben az esetben is siker koronáz majd, és a döntéshozók végül elállnak az eladás szándékától.
FRISSÍTÉS:
A civilek egy online petíciót indítottak a terület védelme érdekében: