EgyébKiemelt

Több, mint egy milliárdos útfejlesztést hajtanak végre Komlón

Több mint egymilliárd forintos kormányzati támogatásból újulhat meg a Komló belvárosát tehermentesítő bétai elkerülő út.

A csaknem hét kilométeres szakaszon folyó fejlesztések eredményeként az önkormányzat tulajdonában lévő úthálózat több mint tíz százaléka újul meg.

A tájékoztatás szerint az 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházás a belvárosi utak tehermentesítését, a zaj- és légszennyezés csökkentését szolgálja, és alternatív útvonalat kínál majd a közlekedőknek.

A korábban bányászati célokat szolgáló, ma leromlott állapotban lévő szakasz felújításával kapcsolatban a közleményben Polics József polgármestert idézve kiemelték: az út felújításával új útvonal jön létre a belváros és Pécs, illetve Hosszúhetény között.

Emlékeztettek arra, hogy 2020 novemberében Komló önkormányzata csaknem 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott; ebből a forrásból valósulhat meg a bétai elkerülő út felújítása is.

 

MTI

A címlapkép csak illusztráció!

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close