KiemeltKultúra

Több százezres tömeg várta Orbán Viktort a Békemeneten

2021. október 23-án tartott Békemeneten mondott beszédet Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta, hogy sikerült talpra állítaniuk Magyarországot 2010. után, de soha nem fogják elfelejteni 2006-ot.

Az elmúlt évtizedek alatt ez már a nyolcadik Békemenet volt. A harmadik és az ötödik demonstráció is szintén október 23-ára esett.

-Jó napot, magyarok, lengyel, olaszok – kezdte beszédét a kormányfő, Orbán Viktor. Elmondta, hogy emlékezni kell a 65 évvel ezelőtti napokra és a 15 évvel ezelőtti délutánra is.

15 évvel ezelőtt itt, az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen. Az ifjú kommunisták október 23-ból november 4-et csináltak. Az egyik oldalon könnygáz, gumilövedék, vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, aminek 50 év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este

– emlékezett a kormányfő, majd hozzátette, hogy a nemzetek életében vannak olyan pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek.

Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Nem lehet elbújni, mert egy magasabb igazság láthatóvá teszi magát, és szembesít, vagy ide, vagy oda kell állni, kiderül, hogy ki a jó és ki a rossz, ki áll a történelem jó és rossz oldalán. Jól döntöttünk, felegyenesedtünk és harcoltunk, magyar hazafiak a kommunisták ellenében. A magyarok nemzete gyorsan magára talált, méltón régi, nagy híréhez.

Orbán Viktor azt is mondta: arra a pillanatra emlékszünk, amit egységesen akart a bíboros, a katona, az egyszerű emberek.

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

A kormányfő szerint egy büszke magyar nemzetet látunk visszatekintve is, és ezzel a Magyarországgal húzott újat a kommunisták új csoportja, mely hazugságokkal jutott a hatalomra. Ezen időszakot így jellemezte: emelkedő rezsiárak, eltörölték a 13. havi nyugdíjat, családok százezreit csalták devizacsapdába, mindent eladtak a külföldieknek, majd a nyakunkban hagyták az IMF-hitelt, „a kritikára pedig lovasrohammal és gumilövedékkel válaszoltak. Ezt a helyet 15 éve könny, vér és könnygáz lepte el.

Ezért üzenem, hogy soha nem fogjuk ezt elfelejteni nekik! A pesti humor szerint nem akkor kell megsértődni, amikor mondják, hanem amikor hasznod lesz belőle. Kivártunk, és a végén amikor összefogtunk, kétharmaddal elsöpörtük az előző szocialista Magyarországot!” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor úgy véli, elégtételt venni elég egyetlen mámoros pillanat, évek kellettek ahhoz, hogy jóvá tegyék a baloldal rombolását, úgy fogalmazott „nagy kegyelem, hogy eközben a nemzeti egység végig fennmaradt.

Sikerült feltakarítani a romokat, talpra állítottuk Magyarországot.”

Magyarország miniszterelnöke több lépését is felsorolta Magyarország talpra állításának: a minimálbér emelkedését, amely nagyobb lesz, mint a szocialisták idején bevezetett átlagbér, visszaszerezték a közműcégeket, a bankokat és a médiát, másfélszeresére növelték a nemzeti vagyont, megadóztatták a multika, megvédték a családokat, és egész Európában Magyarországon a legalacsonyabbak a rezsiköltségek.

A kormányfő leszögezte, hogy nem lehet elfelejteni, hogy az egész Európai Unió minket támadt, még akkor is, amikor „megállítottuk a migránsokat”, és felállították a kerítést. Orbán Viktor szerint miniszterelnökök tucatjai támadtak Magyarországra.

„Mi még mindig itt vagyunk, de ki emlékszik már ezeknek akárcsak a nevére is?

A miniszterelnök úgy látja, hogy „érzékennyé, liberálissá vernek minket, ha beledöglünk is”, Brüsszel ellenségként viselkedik a magyarokkal és lengyelekkel, egész Európát a Brezsnyev-doktrína járja át, pedig Brüsszelnek meg kellene értenie:

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy három a magyar igazság: „a rezsi és a migránsügy után harmadszor is igazunk lesz, lesz népszavazás, és a gyerekeinket is megfogjuk védeni.”

Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát.”

A miniszterelnök úgy véli, akárki az ellenség, a baloldal mindig a hátuk mögé került, és ott ártott, ahol csak tudott.

Szervezkednek, szórják a békétlenég, a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait. Ellenfeleink azt hiszik, ha báránybőrbe bújtatják a farkast, akkor nem fogjuk felismerni, de mi rögtön felismerjük.”

A kormányfő úgy látja, a farkas már megette a nagymamát, mindenki eltűnt az összefogás bendőjében, de van még ott hely percemberkéknek; „készülődik Gyuri bácsi is” – utalt Soros Györgyre.

A kormányfő hozzátette: azok is jól jártak, akik nem az ő kormányukra szavaztak.

Amit a baloldal csinál, annak több köze van a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politikához. Öles betűkkel hirdették meg a plakátokon, hogy legyőznek bennünket, aztán a karácsonyt sem érték meg. Rendeztek maguknak egy választást, de még azt sem tudták megnyerni, amin csak ők indultak. Azon versenyeznek, hogy melyikük lehet majd Brüsszel és Soros György hazai helytartója. Az a cél, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék Magyarországot.

– mondta az ellenzékre kitérve a miniszterelnök. Folytatásként hozzátette, hogy néhány levitézlett baloldali párt miatt nem kellene ilyen sokan összegyűlniük, de az okos ember nem ringatja magát illúziókba.

Bennünket ne tévesszen meg a hazai baloldal éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése. Ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje, ami erős, az igazi kihívás, sőt fenyegetés a nemzetközi hátország: pénz, média és hálózat áll mögöttük. Ez olyan súlyos erő, amit több millió magyar együtt győzhet le, és szoríthat ki az országból. Időben szólunk: aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga.



Címlapkép: Orbán Viktor Facebook oldala

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close