
A mai napon tovább folytatódott az a per, melyet Pécs város polgármestere indított a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője ellen. Péterffy Attila “jó hírnevének megsértése” miatt perelte be a természetvédelmi szervezet szóvivőjét, aki a mai napig állítja: joga volt véleményt mondani a Pécsi Hőerőmű korábbi vezérigazgatójaként dolgozó Péterffy Attila tevékenységéről.
Mint ismert, a Civilek a Mecsekért Mozgalom tagjai anno határozott őszinteséggel igyekeztek felhívni a közvélemény figyelmét a Pécsi Hőerőműben elégetett brutális mennyiségű erdei fa eltűnéséről. A civilek szerették volna a hőerőmű telepén található fák minőségi, mennyiségi, de legfőképp azoknak származási helyének ellenőrzését, melyet Péterffy Attila, mint a cég igazgatója nem biztosított számukra.
Dr. Vicze Csilla akkor úgy nyilatkozott:
„A jó ügyért és igazságért harcoltam mindig is. Nem ijedek meg Péterffy Attila pillanatnyi hatalmától sem, mert ez is elmúlik egyszer.”
A jogi eljárás immár több, mint másfél éve húzódik, nem született ítélet az ügy kapcsán, melynek több oka is volt.
Az első tárgyalás időpontján, melyet 2020. december 9-én tartottak, Péterffy Attila nem jelent meg, így a felperes álláspontjának alátámasztását igazoló érdemi bizonyítékok bemutatásának hiányában elnapolták a tárgyalást 2021. januárjára, amikor is Péterffy Attila azt mondta a bírónőnek, hogy
„Nem értem, mit jelent az, hogy fa!”.
A tárgyalás szünetét követően Péterffy Attila ügyvédje a keresetlevél tartalmának módosítására (pontosítására) irányuló kérelmet terjesztett elő, melyet a bíró elfogadott, így azon a tárgyaláson sem született eredmény.
A következő tárgyalás időpontja március 3-ára esett, ahol Pécs város polgármestere ismét nem jelent meg, ügyvédje akkor arra hivatkozott, hogy Péterffy Attila „egyéb elfoglaltsága miatt” nem tudott jelen lenni a tárgyaláson. Ekkor jelentette be a felperes ügyvédje, hogy eltekintenek az 500.000 Ft-os sérelemdíj megtérítésérők, kizárólag helyreigazítást és bocsánatkérést várnak az alperestől, hiszen ezúttal becsületsértéssel vádolják az alperest.
2021. október 22-én ismét tárgyalóterembe ültek a felek, ahol ezúttal sem született ítélet a kérdéses ügyben.
Péterffy Attila jogi képviselője a mai tárgyaláson a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy szerinte Vicze Csillának egy környezetvédelmi mozgalom tagjaként nem kellene politikai véleményt megfogalmaznia.
Dr. Halmos Péter, Vicze Csilla ügyvédje minderre úgy reagált, hogy: ahol egy civil szervezetnek – vagy egy polgárnak – nem lehet joga politikai véleményt nyilvánítani, azt banánköztársaságnak nevezik, nem pedig demokráciának:
„Demokratának lenni annyi, mint nem félni mások véleményétől” – tette hozzá Bibó Istvánt idézve.
Vicze Csilla a tárgyaláson elmondta, hogy egy civil szervezet szóvivőjeként közérthetően kell beszélnie, így a köznyelv alapján mindenki érti, hogy mi az a fa, ahogy azt is, hogy a fának minden része “a fából” származik. “Minden véleményünket, öt éven át a Pécsi Tudományegyetem biomassza csoportjának állásfoglalására alapítottuk, amelyet 2008-ban Gonda Tibor alpolgármester rendelt meg a pécsi tudósoktól” – mondta a szóvivő, majd hozzátette:
„2020. februárja óta szórakoztat a felperes engem ezzel az üggyel. Öt éven át meglehetősen sokszor az erdőkért küzdöttünk, hiszen az erdőnek óriási szerepe van a klímaszabályozásban, vízmegtartásban. Pusztulnak az erdők a világon. Én nyugodtan nézek az unokáim szemébe.”
– zárta mondandóját a tárgyaláson Vicze Csilla.
Péterffy Attila mindössze annyit mondott a tárgyaláson, hogy: „Az alperestől azt kérem a nyilatkozata alapján, hogy akár a Civilek a Mecsekért Mozgalom nevében beszél, akár a saját nevében beszél közérdek szempontjából az igazat kéne mondania” – majd hozzátette, hogy a jövőben erre számítanak.
A perben idén novemberben születhet döntés.