GazdaságKiemelt

Varga Mihály: Magyarország történetének legnagyobb adócsökkentését hatjuk végre jövőre

Magyarország történetének legnagyobb adócsökkentését hajtjuk végre jövőre – írta közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, majd kiemelte: ennek köszönhetően 1500 milliárd forint marad a családoknál és a vállalkozásoknál.

Nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak jövő év január 1-jétől a bruttó nemzetgazdasági átlagbérig, ami most megközelítőleg 400 ezer forint. – erről már Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter számolt be korábban közösségi oldalán.

Eddig azösszegig tehát adómentesek maradnak. Ez körülbelül egy 22 százalékos emelkedést jelent az ő nettó fizetésükben – mondta Novák Katalin.

A 25 év alattiak szja-mentessége azt jelenti, hogy ha a fiatalok munkát vállalnak, akkor több pénzt fognak hazavinni, tehát bruttó jövedelmük meg fog emelkedni – tette hozzá a miniszter,. aki arra is rávilágított, hogy ma másfélszer akkora a fiatalok foglalkoztatottsága, mint tíz évvel ezelőtt ez megelőzően.

A családi adó visszatérítés pedig csaknem kétmillió szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forint támogatást jelent. 2022 február 15-éig minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelem adóját.

Nemcsak a családokat, hanem a munkáltatókat is érinti a jövő évi adócsökkentés

Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó (kiva), mértéke 10 százalékra csökken. A kkv-k a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénzt spórolhatnak meg, ebben segíti most a vállalkozásokat a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora” – hívta fel a figyelmet Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára elmondta, hogy jelenleg 68 ezer cég kivázik. Ők jövőre az egy százalékpontos adócsökkentéssel összeségében 10 milliárd forintot spórolhatnak.

Ez az összeg várhatóan még tovább nő, mert valószínűleg többen választják majd a kivát, hiszen több tízezer olyan vállalkozás van, amely jobban járna ezzel az adózási formával” – emelte ki Izer Norbert. Hozzátette, hogy a most frissített kiva-kalkulátor éppen ezeket a cégeket segíti. Kiszámítja ugyanis, hogy menni közterhet lehet megtakarítani ezzel az egyszerű adózási móddal.

Jövőre a 10 százalékos kiva kiváltja a 9 százalékos társasági adót, és 13 százalékos szociális hozzájárulási adót, egyben adózatlanul hagyja a cégnél maradt nyereséget.

A kisvállalati adó az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, amellyel nemcsak az érintett cégek járnak jól, hanem az egész ország is, hiszen beruházásra és foglalkoztatásra ösztönöz” – szögezte le Izer Norbert.

A kiva kiválasztását jelentős bérköltséggel rendelkező cégeknek, mint az informatikai, mérnöki, tanácsadási, oktatási, egészségügyi ágazat szereplői, illetve a nyereségüket visszaforgató, növekedni képes vállalkozásoknak érdemes megfontolni” – idézte fel az államtitkár.

 

Hirado.hu

Címlapkép: MTI

Tags

Továbbiak a témában...

Back to top button
Close